Hogyan kezdjük? II.

Toborzás

Meglehetősen sok toborzási módszer közül választhatunk. Néhány példa a teljesség igénye nélkül (függetlenül attól, hogy bogárklubot akarunk-e vagy más szervezethez tartozó kiscsoportot):

1. Ha van rá lehetőség, érdemes a plébános atyánál próbálkozni (főleg, ha még nincs hittancsoportja a plébániának), hogy a templomban szóban, vagy írásban a faliújságon hirdethessük csoportindítási szándékunkat, megadva a klub célzott korosztályát, helyszínét, időpontját, célját, elérhetőségünket, és minden mást, ami esetenként fontos lehet.
Talán meglepő, de van, hogy nem örülnek maradéktalanul az ilyen kezdeményezéseknek, mert félnek, hogy elvisszük a hittanórákról azt a maroknyi gyereket is, akik járnak. Ilyenkor is érdemes egyezségre törekedni az atyával/hittanárral, olyanra, ami mindkét félnek előnyös. Megkeresni a közös pontokat, célkitűzéseket, és ilyenkor elvállalhatjuk azt is, hogy a plébánia kötelékében kezdjük meg a közösségépítési munkát, akár ott, az adott templom hittantermében. A lényeg, hogy nem szabad versenytársnak látszani, de ne is tekintsük annak magunkat és mások kezdeményezését se!

2. Ugyanezen logika alapján érdeklődhetünk a helyi iskolában is. Több helyen így működik például a cserkészet. Azaz úgy, hogy minden elsős osztályban meghirdetik egy-egy őrs indítását. Itt is fontos, hogy ne konkuráljunk! Szóval csak akkor válasszuk ezt a módszert, ha ezzel nem lépjük át más közösség határvonalát.

3. Talán kicsit macerásabb, de ha van a környéken cserkészet, Regnum, Antióchia, Szentjánosbogár vagy más közösség, náluk is megpróbálkozhatunk. Ez esetben járjunk utána, milyen feltételekkel vállalhatunk mi is munkát, konkrétabban csoportvezetést ezekben a közösségekben. Ennek a formának az a nehézsége, hogy át kell venni az adott közösség profilját, ami ha nem egyezik az elképzeléseinkkel, még okozhat problémákat. Viszont ha tudunk azonosulni vele, akkor két legyet ütöttünk egy csapásra: nem csak létrehozunk másoknak egy közösséget, hanem magunk is részévé válunk egynek.

4. Ha viszont már van saját közösségünk, nincs olyan nehéz dolgunk. Annak is vannak „felsőbb vezetői”, akiktől – ha nem vagyunk vele tisztában – megkérdezhetjük, mi a módja egy új csoport indításának. Előbb-utóbb kiderül, hogy hány vezetendő gyermek áll rendelkezésre, és milyen feltételekkel indíthatunk nekik kiscsoportos foglalkozásokat.

5. Ha nem kapunk lehetőséget sem a plébánián, sem a suliban, és egy közösség sem áll rendelkezésünkre a környéken, még mindig van remény. A lakókörnyezetünkben csak-csak akad némi ismeretség. Ismerhetünk jó pár olyan családot, ahol a gyerekeknek szüksége lehet arra, hogy közösségbe kerüljenek. Van ahol rokonok, szomszédok gyermekeiből állt össze egy kisközi. Sőt, olyan jól sikerült, hogy a tagok meghívták a barátaikat is, így egyre többen és többen lettek.

6. Ha pedig kortárs csoportot indítanánk, de nincs kiforrott, állandó, erre rávehető baráti társaságunk, akkor talán az előbbi pont a legalkalmasabb. Azaz, ha személyesen megkeressük azt a 10-12 embert, akikkel szívesen összehoznánk egy kiscsoportot magunknak.

Reméljük, sikerül megoldani ezt a problémát, mert innentől már majdnem egyenesben vagyunk!

Tehát összejött kb. tíz vagy még több közösségi életre vágyó ember, meg kell hát beszélni velük (és ha még kicsik, akkor a szüleikkel), mit is szeretnénk kezdeni velük, és azt mikor és hol gondoltuk.

A Szülők

Bizony, így nagybetűvel, mert ők a második legfontosabbak a rangsorban, akikre a gyerekek után figyelni kell! Ha ők nem támogatnak, ha nem egyezik elképzelésünk az övékkel, akkor nagyon nehéz dolgunk lesz. De egyáltalán nem kell tőlük félni, hiszen a célunk végül is ugyanaz: a gyerekeket a lehető legjobb társaságba küldeni/hívni.

Fontos, hogy a vezető keressen velük minél több kapcsolódó pontot. Érdemes rendszeresen hírlevéllel tájékoztatni őket a csoport tervezett programjairól, esetleg beszámolni a múltról.

Mikor elkezdjük, feltétlenül érdemes egy jó hangulatú „szülői értekezlet” keretében, de legalább írásban bemutatkozni, hogy tiszta legyen előttük, amennyire csak lehet, hogy ki is fog foglalkozni a csemetéjükkel. De jobb személyesen találkozni velük minél többször is. Ha elkísérik a gyerekeket, igyekezzünk minél jobban megismerni őket, minél többet beszélgetni velük is! Kérjük ki a véleményüket, bátorítsuk őket, hogy osszák meg velünk esetleges kritikáikat is, és fontoljuk meg a tanácsaikat, hiszen az ő gyerekeikről van szó. Így könnyebben is alakul ki bizalmas kapcsolat velük.

Helyszín

Itt több lehetőség is adódik:

1. Az egyik, hogy a plébánia közösségi termét kérjük el az atyától. Ennek nagy előnye, hogy a gyerekek megszokják, hogy szakrális környezetben is jól érezhetik magukat, azaz szabadabban, mint a misén. Hátránya, hogy nehezen teljesülnek a második pontban foglalt lehetőség előnyei:

2. Azaz, hogy minden alkalommal a csoport más-más tagjához megyünk át, ahol el is férünk. Ennek is nagy előnye, hogy a gyerekek bepillantást nyernek egymás otthonába, ezáltal életmódjába, és sokat megtudnak egymásról. Tapasztalataim szerint ettől valamelyest jobban is odafigyelnek, ugyanis ha beengedjük egymást legintimebb környezetünkbe, a lakásunkba, szobánkba, akkor egy kimondatlan bizalom jön létre. A fegyelmezés is könnyebb, hisz a közösségi terem egymás szempontjából semleges terület, viszont ha a másik lakásán veszünk részt egy klubon, már érezzük, hogy ez nem az én „felségterületem”, és nem fogok túlságosan szertelenkedni, mert „nincs jogom hozzá”. Ha meg én vagyok a házigazda, (jó esetben) igyekszem jó példával elöl járni a többiek és a szüleim előtt is. Természetesen jó neveléssel a templom hittanterme sem lesz semleges terület. Az ügyes vezető rá tudja nevelni erre is a gyerekeket.

3. Jó lehetőség, ha van a plébániának vagy bármilyen más szervezetnek a környéken közösségi háza, ahol kérésre kapunk klubvezetésre alkalmas termet.

+1. Bár állandó klubozásra nem éppen a legjobb helyszín, főleg, ha rossz az idő, de néha ne felejtsünk el kinézni a természetbe se. Ennek is megvan a maga intimitása és közösségteremtő ereje, amit talán nem kell különösebben kifejteni.

Gyorgyovich Miklós