Válságba került fiatalok 2. - bántalmazottság

Februárban a válság fogalmával foglalkoztunk és azzal, hogy általában mit tehet a hétköznapi csoportvezető a krízisbe került vezetettjével. Leszögeztük, hogy amennyiben nem vagyunk képzettek, úgy felelőtlenség átlépni azt a határt, amelyen túl már szakemberre van szükség. E sorok írója sem alkalmas arra, hogy szakmai tanácsokat adjon az olvasóknak, a célunk csupán annyi, hogy megvizsgáljuk, milyen lehetőségeink vannak nekünk, mezei csoportvezetőknek, abban az esetben, ha egy fiatalunk élete valamilyen válságos helyzetbe kerül. Ebben a hónapban a „bántalmazottság” témakörét járjuk körül:

Anna (nevezzük most így) egy régebbi csoportunk legmosolygósabb tagja volt, aki hamar a bizalmába fogadott minket, vezetőit. Olyan energikus és életvidám volt egész létezése, hogy még álmomban sem hittem volna, hogy gondjai vannak otthon. Lelkileg tartották sakkban a szülei. Szinte sehová nem járhatott el a barátaival, még az iskolai különórákra sem. Percre pontosan haza kellett érnie, a legtöbb házimunkát vele végeztették, és ha bármi baj történt a házban, általában ő volt a hibás. Alig hittem a fülemnek, amikor erről mesélni kezdett. De aztán az elmúlt pár év alatt megtanultam azt is, hogy előfordul: a külső mosoly és vidámság mögött nem egyszer elfojtott keserűség lapul.

Valószínűleg kevesebben vannak, akik ilyen erőteljesen el tudják takarni a bánatot, és inkább mutatnak belső, lelki válságra utaló jeleket. De azt semmiképpen se várjuk, hogy rögtön lerohannak majd bennünket a gyerekek a gondjaikkal! Általában nekünk kell előbb észrevennünk a ráutaló magatartást, és első lépésben nekünk kell majd a párbeszédet valamilyen formában elindítanunk.

A bántalmazottság jelei

Mindenekelőtt szögezzük le, hogy a következő felsorolás csak a lehetséges jeleket tartalmazza! Ha nincs alaposabb bizonyítékunk, ne ítéljünk ezek alapján, mert más okai is lehetnek az alábbiaknak! Csak óvatosan kezdjünk párbeszédet az illetővel!

A fizikai, pszichés vagy szexuális bántalmazottságnak többféle jele lehetséges, többek között a következők: Felszínes vagy ellenséges hozzáállás a bántalmazó korosztályához, neméhez. Önpusztítási és öngyilkossági hajlam. Rettegés az elkövetővel való egyedül maradástól. Állandó nyomott hangulat, rosszkedv, depresszió. Drasztikusan alacsony önértékelés (nemi bántalmazás esetén bűnösnek is érezheti magát.) Szokatlan sűrűséggel keletkező sebhelyek, horzsolások, lila foltok, amelyeket általában valamilyen balesettel magyaráz. Rendszeres alkohol vagy drogfogyasztás. (Bár ez utóbbi kettőnek ezernyi más oka is lehet!)

A családon belüli lelki vagy fizikai bántalmazás esetén az előbb említettek mellett előfordulhatnak még a következők (ezeket se vegyük készpénznek, óvatosan kezeljük, hogy ne rágalmazzunk!): A szülők részéről tapasztalt túlzott követelések és elvárások a gyermek felé, aki ha nem tesz eleget ezeknek, még feltűnően nagy büntetést is kap. A fiatal elszökése otthonról, félelme a hazameneteltől. A barátoktól, a rokonoktól, a randevúzástól, a nem kötelező iskolai rendezvénytől való – olykor erőszakos – eltiltás (sokszor féltékenységből!) A szülők vagy a családtagok feltűnően sokat szidása, kimondott utálata.

Mit tehetünk?

– Igyekezzünk mihamarabb utánajárni, valós-e a feltételezésünk, nehogy igaztalanul vádoljunk bárkit is! A legjobb, ha egyenesen a fiatallal kezdünk párbeszédet, de érdeklődhetünk a barátaitól, a tanáraitól, a szomszédjaitól vagy a rokonaitól is.

– Figyeljünk rá! Ha már sikerült szóra bírnunk a kényes témában, nincs más dolgunk a beszélgetés alatt, mint hogy csak őrá figyeljünk. Ezt éreztessük is vele határozottan, hiszen többek közt ebből fog megbizonyosodni arról, hogy bízhat bennünk, és komolyan gondoljuk azt, hogy segíteni szeretnénk.

– Higgyünk neki! Előfordulhat, hogy eltúloz valamit, de ha senkinek nem származik belőle kára, akkor ezt ne akkor és ott mérlegeljük, mert nagyobb bajt okozhatunk azzal, ha mégis igazat mond, de nem hiszünk neki! (Utólag viszont feltétlenül hozzuk fel és kérjük számon, ha nem mondott igazat!)

– Erősítsük őt! Biztosítsuk arról, hogy mellette állunk! Kérjük meg erre a közeli ismerőseit is! Imádkozzunk érte!

– Mérjük fel, mire van szüksége orvosilag és érzelmileg! Még mindig nem vagyunk orvosok vagy pszichiáterek! Ha szakellátást igényel a probléma, ne mi akarjunk mindent megoldani, mert annak végzetes következményei lehetnek! Viszont érzelmileg annál többet tehetünk érte!

– Ha azzal segítünk, ne tartsuk titokban! Elég kényes a helyzet, ha a titoktartás megszegésével tudunk csak segíteni rajta, de ő megkért, hogy ne áruljuk el senkinek. Ez esetben egyeztessünk vele erről, próbáljuk meggyőzni, hogy fontos lenne a számára, ha tudna még a gondjáról egy-két ember. Amennyiben viszont az élete vagy az egészsége forog kockán (és nem okozunk vele még nagyobb bajt), kötelességünk segítséget kérni számára az illetékesektől.

Folytatjuk…

ifj. Gyorgyovich Miklós