Gondolatok a bogárklubról

Amikor elkezdtem bogárklubot tartani, a rendkívül kevés, országszerte szétszórt és közös nevező híján egyedi programtervekkel rendelkező bogárklubok miatt máshol próbáltam kapaszkodókat keresni. Más nagy- és kisközösségek csapatfelépítéseit, programterveit nézegettem, hogy abból merítsek ötleteket az enyémhez. Úgy találtam, hogy idővel minden közösségben (Cserkészet, Regnum Marianum, Antióchia stb) kialakult egy egységes keretterv, egy határozott ösvény, amely mentén haladva egy meghatározott cél felé terelgették a rájuk bízottakat a csoportvezetők. Volt is egy rövidebb időszak, amikor úgy gondolkodtam a bogárklubokról, hogy olyan módon leszünk mi is fenntarthatók, ha a többi klubvezetővel együtt mi is adunk majd valami egész konkrét irányvonalat, programtervet a klubjainknak, amit majd követni kell, hogy ebbe a korlátba kapaszkodva aztán még több csoportunk születhessen, és hogy egységesen elmondhassuk, „mit csinál” egy szentjánosbogárklub.

Aztán hosszasan elbeszélgettem erről egy klubvezető-társunkkal, aki rádöbbentett arra, hogy ez a felépítettség nálunk ugyan nem írható körül olyan könnyen, mint más közösségeknél, és nem is lehet kézzel tapintani, mert nincs leírva, tantervbe foglalva, de már réges rég létezik, csak éppen rossz helyen kerestem.

Ez pedig semmi más, mint az a hangulat és légkör, amit jó esetben már mindannyian átéltünk egy-egy bogártáborban. Az az élménycsomag, ami mindnyájunkat visszavonz ide, és amit igazán talán csak a több tábort is megjárt emberek éreznek át. (Emiatt viszont, ahogy cserkésztapasztalatok híján hiteles őrsvezetők sem lehetnénk, úgy bogártábori, vagy -klubbeli tapasztalatok nélkül bogárklubot sem fogunk igazán jól beindítani, ezért mindenképp ajánlatos előtte egy-egy tábor „megtapasztalása”.)

Mi a különbség tehát köztünk és más nagyközösségek között? A kérdésről Tereza Worowskával is elbeszélgettem. Egész érdekes elképzelésre jutottunk.

A különbség főleg abban áll, hogy míg a többi kisközösség többnyire egy-egy olyan szervezet része, amelybe – a szervezet működését megismerve érthető okokból – be kell lépni, ezzel együtt bizonyos fogadalmakat vagy vállalásokat kell tenni, vagy többé vagy kevésbé „kötelező” járni, úgy a Bogárban ilyesmi nincs. Nincs belépési nyilatkozat, nincs központilag meghatározott „alaptanterv”, a csoportvezetőnek senkivel sem kell elfogadtatnia a programtervét, nincs fogadalomtétel, és senkit sem küldünk el „X alkalomnyi” hiányzás után.

Ez a hozzáállás egyben előnyös, de hátrányokat is magával hordoz. Ugyanis emiatt sajnos minden klubfoglalkozás azzal a ténnyel is „fenyeget”, hogy esetleg nem jönnek el sokan. (De ez egyfajta visszajelzésként is felfogható a tagok részéről: Mert ha nem tetszik a program, és nem jönnek el, akkor a vezető is könnyebben látja, hogy változtatnia kell valamin.) A tagok tehát a „lábukkal szavaznak ránk” – vagy nem.

Továbbá a bogárklub-vezetőt semmi külső abroncs, előre meghatározott program, leadandó tananyag nem segíti. De nem is korlátozza!!! Nálunk egy klubnak elsősorban személyesnek kell lennie, mégpedig minden irányban, a klubvezető és egymás irányában is. Ha nincs meg ez a kölcsönös szimpátia és „közös időt együtt tölteni akarás”, nem lesz klub, ez ilyen egyszerű.

Tehát egész más regisztereken kell játszanunk, mint a többi közösségnek, amelyek közül egyik sem rosszabb vagy jobb, csak más. Részben ez másság az, amit az egyedien nálunk előforduló „bogárhangulatként” írunk le!

És éppen ezért nincs szükség egy műhely által előre kidolgozott tematikára, mert minden csoport megismételhetetlen és megvan a maga érdeklődési köre, amelyet a klubvezető, ha kicsit figyel a fiataljaira, hamar meglát, vagy a gyerekek is el-elmondják, hogy mi érdekli őket, és onnantól kezdve neki egyedül (illetve a vezetőtársával) kell kidolgoznia minden foglalkozást, hétről hétre. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lehet puskázni, lesni különböző jó ötleteket, utána olvasni mások programjainak, vagy segítséget kérni egymástól – elvégre sok közös témánk van például a Regnummal vagy a Cserkészettel. – de ahogy tőlünk telik, mi sem hagyunk magára senkit.

A tapasztalat egyébként azt mutatja, hogy bogárkörökben a legkedveltebb témák az utóbbi években az ön- és társismeret, a párkapcsolat, a jövőképek, a mindennapi kereszténységünk (még inkább az ezzel való gondjaink), illetve a családi vagy baráti kötelékeink. De hogy éppen mikor, melyiket és hogyan vesszük elő, az már az adott csoporttól függ.

És ez így nagyon célszerű is, mert minden csoport előbb-utóbb ráérez, hogy milyen témákra van szüksége, mekkora a játék-, a mozgás-, az ima- és a beszélgetésigénye. Szóval ez a bogárklub-vezetői önállóság nem a legkönnyebb szerep eleinte, de nálunk talán a legjobb és leghasznosabb módja a klubvezetésnek.

Előírhatunk tehát bármilyen időbeosztást és programot a kluboknak, egy kis bogárközösség nem attól lesz „bogár”, amit tesz, sokkal inkább attól, hogy amit tesz, azt hogyan teszi. Métázhatnak, játszhatnak, origamizhatnak vagy beszélgethetnek az egész klub ideje alatt, de csak akkor beszélhetünk bogárklubról, ha abban a kisközösségben valóban létrejön (vagy igyekszik létrejönni) az az egymást minden emberi hibánkkal elfogadó közeg, az az „egymásra mindig számíthatunk” érzés – egymás folytonos segítésével és sok-sok egymásra mosolygással – szóval az az egyszerűen megélt keresztényi életvitel, és „bogárhangulat”, amiről mindannyian lelkesen beszélünk egy-egy tábor után.

Továbbá akkor, ha a klubon kívül is törekszünk arra, hogy ez a keresztényi hozzáállás az életformánkká és az értékrendünk részévé is váljon egyben. Hogy a közösség berkein kívül is ezzel a magatartással közeledjünk embertársaink felé.

Nagyon pozitív élményeik vannak azoknak, akiknek már sikerült átvenniük és elsajátítaniuk ezt a magatartásmintát.

Tereza Worowska

Szemenyei Gyöngyvér

ifj. Gyorgyovich Miklós