Hosszú méta

„A métajáték mai formájában a várháborúk emlékét őrzi. Eleinte csak a kollégiumi diákság játszotta egymás ellen, majd a kedvelt játékot a nyári szünidőben a falu ifjúságának is megtanították. A falu népe őrizte és továbbalakította a játékot. Már II. Lajos idejében (1500 körül) más volt a lovagok métajátéka és más a népé. A játék kedveltségét az országszerte elterjedt sokféle elnevezés és változat bizonyítja.” (Magyar Néprajzi Lexikon)

A méta – a többi hasonló sportjátékhoz hasonlóan, és ahogy a fenti szócikk is említi – többféle változatban él hazánkban. Azon csapatjátékok közé tartozik, amelyet játszanak téglalap, illetve kör alakú pályán egyaránt. Ez alapján hívjuk „hosszúmétának”, vagy „vármétának” is őket.

A bajnokságon vármétát játszottunk, érdemes hát megismerkednünk a méta egy újabb változatával is, a hosszúmétával, amely az otthoni vármétázások mellé is egész biztos üdítő változatosságot hoz majd:

Alapok:

A játékot két csapat játssza, az ütők és elkapók csapata. A két legügyesebb játékos pedig a két király (királynő). A pálya hossza 20-30 méter kicsiknek, 40-50 méter nagyoknak, szélessége 10-15, ill. 20-25 méter. Középtájon egy kő vagy fadarab jelzi a „várat” (erről később).

Az ütőcsapat a pálya egyik rövidebb szélén sorakozik fel a métavonalon. Az elkapók a pálya hosszanti szélén, az ütőkre merőlegesen állnak fel. Az egyik elkapó játékos – a várméta szabályához hasonlóan – kimegy az ütőkhöz feladni a labdát. Az ütők pedig egyenként, egymás után, háromszori próbálkozással ütnek. Ellenben a király, aki utoljára üt, háromszor is elütheti a labdát. De mindez érthetőbb lesz, ha elolvassuk a játék lefolyását is.

A játék menete:

A feldobó feldobja a labdát az ütő elé, aki ezt elüti, ahogy csak bírja. Ha sikerül, a métaütőt elengedi a következő ütő számára, ő maga pedig elfut a várig, megérinti, és ha tud, megpróbál visszarohanni a helyére. (Ez számít 1 pontnak.)

Minden ütőnek egymás után egyszer kell ütnie. Ha valakinek nem sikerült egyszer sem eltalálni a labdát, akkor – a vármétához hasonlóan – kiáll a métavonalra, és fut a következő jó ütésre.

Miközben repül a labda, az elkapók utána szaladnak. Ha elcsípik, egymásnak adogatják, míg a menekülő ütőhöz legközelebb lévő játékoshoz nem ér, aki megpróbálja őt megdobni (de bárki megpróbálhatja eltalálni). Viszont a várban és a métavonalon túl tilos megdobni az ütőt. Előfordulhat, hogy a játékos inkább a várban marad, ha úgy érzi, hogy az elkapók valamelyike túl közel áll hozzá: nincs esélye a visszatérésre. Ilyenkor az elkapók feladják a labdát a következő ütőnek (a csurgás itt szabálytalan!). Mialatt ez elüti a labdát és megpróbál elrohanni a várig, a várban rekedt „katona” megpróbál a helyére visszaszaladni.

Az is előfordulhat, hogy a katonák a várban rekednek. Akkor a királynak/királynőnek kell kiszabadítania őket, aki utoljára üt. A többiekhez hasonlóan háromszor suhinthat az ütővel, de nem kell rögtön futnia, mert ő háromszor is elütheti a labdát (suhintásonként egyszer), hogy amíg a kapók a labda után szaladnak, a várban rekedtek visszajuthassanak. De figyelem! Ha a játék során sikerül megdobni valamelyik ütőt, vagy röptében elkapni a labdát, az ütők és az elkapók helyet és szerepet cserélnek. Ez a szabály vonatkozik arra az esetre is, ha az ütők, sőt a király/királynő egyetlen ütése sem sikerül.

Az a csapat nyer, amelyiknek a játékidő alatt a legtöbb oda-visszafutást sikerült végrehajtania.

A játékot játszhatjuk a középen lévő vár nélkül is. Akkor a pálya két vége között kell oda-vissza futni. (Ebben az esetben a pálya túloldala, a vonalon túl ugyanúgy várnak minősül, és nem szabad megdobni az ott tartózkodókat!)

Izgalmas métázást!